2014. február 5., szerda

Miért bízzuk szakemberre a Nagy Nap megörökítését?

Valamikor az 1980-as évek második felében éledt a trend, amikor a VHS-C és az akkor korszerűnek számító Hi8-as kamerák annyira elterjedtekké váltak, hogy alig akadt esküvő, ahol ne lógott volna egy vendég nyakában ilyen szerkezet. Meg is lett az egész estés programja az illetőnek, holott ő mulatni jött...

Akkoriban irigylésre méltó volt az a pár, akik esküvő után nem csak a fényképeket mutogathatták büszkén, hanem családostól körbekucorogták a színes tévét, és nekiláttak a nemritkán 4-5 órás kazettaözön "elfogyasztásának". A második óra után és Béla bácsi negyvenkettedik azonos poénját követően már bele-beletekergettek a kazettákba, keresve az érdekesebb, vidámabb pillanatokat. A ronggyá csévélt szalagok fölött pedig eljárt az idő.


Ma már egy kicsit más... nos, találóan szólva: a leányzó fekvése.



Az eskuvoimozi.hu stábját többnyire esküvők, jelentősebb családi vagy céges események, évfordulók megörökítésére kérik fel. A résztvevők, főszereplők számára ezek megismételhetetlen alkalmak, amelyeket évekkel később (távoli rokonok látogatásakor, nosztalgiázás címén vagy reprezentációs céllal) is szívesen és büszkén idéznek fel - szóban és képben egyaránt. Itt nem csupán a rögzítés, hanem az esztétikus tálalás is nagyon lényeges, hiszen főleg attól marad élvezhető és újranézhető egy-egy nevesebb esemény. A vendég számára sem mindegy, hogy szórakozni vagy dolgozni hivatott, ráadásul nemigen várható el egy hobbivideóstól, hogy több órányi kazettatartalékkal, esetleg speciális optikával, kamerával, világítással, puskamikrofonnal felszerelkezve érkezzen rokonai, barátai esküvőjére.

Nézzük az érdeklődő párok leggyakrabban felmerülő kérdéseit!


Mit vesznek fel általában?

Nem csupán a lényeget, annál sokkal többet. A ceremóniákat dokumentarista jellegel végig, időnként nézőszög-váltással (főleg egykamerás felvétel esetén). A lakodalom főbb mozzanatait, valamint a mulatós részek nagyját, hiszen nem lehet kiszámítani, miféle látványosság történik a következő pillanatban. Ezért egy átlagos eksüvőn is legalább 4-5-6 óra nyersanyagból kell majd kiválasztanunk a legjobb egy-másfél órányi kép- és hanganyagot. Ebbe beleértendő a köztes időszakokban felvett képek sora is (pl. vendégek érkezése, autós vonulás, forgatás a fotózáson, vacsorafogyasztás diszkrét érzékeltetése). Inkább legyen meg a nyersanyagon sok felesleges dolog, mintsem egy jó vágóképről lemaradjunk! (Persze a videós is csak ember, így üresjáratban vagy azonos téma folyamatos ismétlődése idején, esetleg a mosdóba menet a kamerát kikapcsolja.)



Minek két kamera? Az az egy is zavar néha!

Tudjuk, hogy életetek egyik legbensőségesebb napjára készültök, éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy megosszuk Veletek tapasztalatainkat. Egy operatőr, legyen bármilyen szemfüles is, képtelen egyszerre két dolgot mutatni. A ceremóniákon és az azt megelőző-követő eseményeken (vendégek érkezése, gratulációk) viszont sok dolog történik egy időben, párhuzamosan. És ezek mindegyike fontos. Mi több, elegáns és filmszerű, ha egy adott történést több szemszögből is meg tudunk mutatni. Ezért alakítottuk ki a PREMIUM csomagokat, ahol a lényegi rész idején két operatőr folyamatosan dolgozik. Akadnak más szolgáltatók, akik kétkamerás felvételként hirdetik ugyan, de szinte csak felváltva ügyködnek - nálunk ezzel szemben folyamatosan forog mindkét kamera és bővében fel is használjuk mindkét képsávot. Talán Ti is átértékelitek, és ráéreztek arra, hogy a részben kétkamerás PREMIUM csomagok nem kerülnek annyival többe, mint amennyi értéket hozzá tudnak adni a Nagy Nap megörökítéséhez. A Nagy Napéhoz, amire hónapokon keresztül, nem elhanyagolható anyagiakat mozgosítva készültök.


Szükségesek a részünkről valamiféle előkészületek?

Szívesen veszem, ha az esemény előtt pár héttel személyesen találkozunk. Kíváncsi vagyok az érintettek habitusára, ízlésére, személyiségére - már amennyi egy-két rövid beszélgetés alatt leszűrhető. Teszem mindezt annak érdekében, hogy egyéniségeteket, stílusotokat leginkább tükröző alkotást készíthessek. Az előkészítés folyamatából természetesen nem hiányozhat a helyszínek (házasságkötő terem, templom, étterem, bálterem) előzetes bejárása, és a filmben illusztrációként, hangulatteremtő elemként felhasználásra kerülő zenei stílus közös kiválasztása sem.


Miért tart több hétig az utómunka?

Erről majd még egy későbbi blogban részletesen szólunk. Az összeállított anyag többszöri - tartalmi, dramaturgiai és technikai - ellenőrzés után kerül végleges kiírásra, napjaink igényeit szem előtt tartva. Nálunk úgy mondják, egy perc vágott film mindent összevetve legalább egy óra stúdiómunka. Mivel nem szeretnénk kevesebbet adni, mint egy nagy mozifilm vágási felfogásának eredményét és a kreatív vágórendszer előnyeit, ezért könnyen belátható, hogy csak aminőség rovására lenne lehetséges hamarabbi gyártani valamit. Ne feledjük azt sem, hogy ez kreatív elfoglaltság, tehát az sem kizárt, hogy elnézegetjük a nyersanyagot néhány napig, mire megjön az ötlet, az ihlet és beindulnak az agytekervényeink.

Száz szónak is egy a vége: egy profi, esküvőkön edződött stáb koncepcióval indul neki már a forgatásnak is. Közel 100 lagzi tapasztalatai alapján fel tud rá készülni, hogy várhatóan mikor mi fog történni, mi az, ami fontos, látványos. Továbbá gondoskodik arról, hogy ne csak egy unalmas totálképet kaphassatok az eseményről, hanem igyekszik megmutatni az apró részleteket. Az eskuvoimozi.hu stábja nem fukarkodik a látványos, filmszerű felvételekkel és végül átütő energiájú és hangulatú vágással alkotja élményszerű egésszé a Nagy Napról készült megismételhetetlen pillanatokat.